Iskolánk

Szülőknek

Események

Pályázatok

Eredmények

Korábbi kiemelkedő tanulmányi versenyeredményeink


2016-2017 Tanulmányi versenyeredmények

2015-2016 Tanulmányi_versenyeredmények

 

Az Országos Elsősegélynyújtó Verseny területi fordulóját rendezték iskolánkban 2016. április 20-án. AMagyar Vöröskereszt által meghirdetett versenyen a tanulók elméleti tesztet töltöttek ki, és 4 helyszínen látták ela balesetet szenvedett sérülteket.A csapattagoknaka komplex újraélesztés pontos kivitelezésétis be kellett mutatniuk.A versenyt iskolánk tanulói nyerték meg, így továbbjutottak a megyei fordulóba.

A csapat tagjai: Czakó Gréta, Gál Hanna, Karácsony Csenge, Krizsán Boglárka, Válóczi Anna 5. z osztályos tanulók.

Felkészítő pedagógus: Szalai Emma

Az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny megyei fordulóját Egerben rendezték 2016. április 14-én. A tanulóknak 13 állomáshelyen kellett eredményesen teljesíteniük a feladatokat. A homokkal megtöltött zsákokból nyúlgátat építettek, teszteket töltöttek ki, elsősegélyt nyújtottak, túlélő csomagot állítottak össze, lesötétített gázálarcban egy akadálypályán is végig kellett menniük. Iskolánk csapatának tagjai néhány ponttal maradtak le az első helyezésről.

Az ezüstérmes csapat tagjai: Libertényi Adél, Iványos Bence, Pádár Barnabás, SchrötterÁkos 8. z osztályos tanulók.

Felkészítők: Szalai Emma tanítónő és Juhász Krisztián a tűzoltóság katasztrófavédelmi megbízottja.

Az autómentes nap alkalmából rajzversenyt hirdetett a Széchenyi Zsigmond Könyvtár. A verseny eredményei:

alsó tagozat: 1. hely Orbán Anna Lili 4.a

felső tagozat: 1. hely Madléna Lili Zsófia 6.z

                    3. hely Petrovics Noémi 5.a

Baranyi Roxána és Veres Anna 5.a osztályos tanulók különdíjat kaptak.

Gratulálunk az alkotóknak!



Szembetűnő, hogy iskolánk tehetséges diákjai a műveltségi területek, tantárgyak, sportágak szinte mindegyikében megyei, regionális és országos szinten is kimagasló eredményeket értek el. 

 

2014-2015_Tanulmányi_versenyeredmények

2013-2014_Tanulmányi_versenyeredmenyek

 2012-2013_TANULMANYI_VERSENYEREDMENYEK.doc

Tanulmanyi_versenyek_eredmenyei_2011-2012.pdf

Tanulmanyi_versenyek_eredmenyei_2010-2011.pdf

Tanulmanyi versenyek eredmenyei_2009-2010.doc

 


Hagyományainkhoz híven ebben az évben is fotópályázatot hirdetett a művészeti munkacsoport iskolánk tanulói számára. Az idén két kategóriában vártuk az alkotásokat.

Az egyik Hatvan és környéke természeti szépsége, a másik téma városunk középületeinek díszei, a polgári kultúra emlékei volt.

Nagyon sok szép, eredeti látásmódot is megcsillantató fotó készült a pályázatra.

Közben maguk az alkotók is jobban megismerték a lakókörnyezetüket. Igazán szép természetfotót csak a természet mélyebb ismerete és szeretete révén lehet készíteni. Az épületfotók, pedig mesélnek Hatvan múltjáról, és jelenéről akinek van füle erre, hallja is.

A fotókat a diákönkormányzat képviselői zsűrizték.

 A diákönkormányzat fődíját Borbás Áron kapta a 6.z-ből

Az első kategória díjazottja:

1.  Dezsőfi Alexandra 7.a

2.  Ádám Balázs 7.z

3.  Karácsony Sára 5.z

A második kategória díjazottjai:

1.  Mészáros Róbert 7.a2.  Kocsis Eszter 6.z és Török Dominika 5.z3.  Horváth Ádám 3.a és Bereczki Gemma Kincső 4.z

Mindenkinek gratulálunk! Az ajándékokat köszönjük az iskolai alapítványnak.

Minden alkotó ajándékot és okleveleket is kapott.

A pályázatra készült fotókat a képre kattintva lehet megtekinteni.


2013. január 21-én rendezték meg a Szép magyar beszéd elnevezésű szépkiejtési versenyt az 5-ös iskolában. Iskolánkat több alsós tanuló is sikerrel képviselte.

A másodikosok versenyén Rácz Evelin (2. a) első, Gál Hanna (2. z) második helyezést ért el.
A harmadikosok közül Tóth Emma (3. z) 2. lett.
A negyedikesek között Őszi Anna (4.a) 3. helyen végzett.

Gratulálunk a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak!

TITOK Levelezős verseny eredményei


Angol nyelv

4. a osztály 96%-kal 19. helyezett

Jobbik Leila, Kazinci Lili, Molnár Ivett, Szabó Bence, Pernyész Bendegúz

6. a osztály 97%-kal 20. helyezett

Lajtrik Csenge, Major Bence, Sima Tímea, Szombati Benjámin

5. a osztály 93%

Báti Bettina, Csirmaz Regő, Juhász Anna, Juhász Márton

Felkészítőjük: Földesi Zsolt


Német nyelv

29. helyezés - Dánél Kitti, Mátyássi Fanni, Hécz Jázmin

Felkészítőjük: Rusainé Babucs Edit

 

A Vöröskeresztes területi versenyen iskolánk csapata vöröskeresztes elméletből 1., elsősegélynyújtásból 2. helyezést ért el.

A csapat tagjai: Agócs Erika, Dulai Kíra, Gubik Nikoletta, Mészáros Angéla, Polyák György 7.a osztályos tanulók

Felkészítőjük: Gyurkovicsné Szalai Emma

A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulóján Sima Tímea 6.a osztályos tanuló 4. helyezést ért el, mindössze fél ponttal maradt le a 3., dobogós helyezésről.

Tóth Lili 5.a-ból 15. helyezett lett, Mácsik Blanka 7.a-ból 16. lett.

Felkészítőjük: Mózes Ildikó.

LOGO regionális számítástechnika verseny

I. korcsoport

3. hely: Páljános Inez

5. hely: Sziráki Bálint

9. hely: Szabó Bence

10. hely: Szabó Dorka

12. hely: Veres Blanka

II. korcsoport

1. hely: Sima Tímea

 

LOGO országos számítástechnika verseny

43. hely: Sima Tímea

 

Wigner Jenő megyei számítástechnika verseny

2. hely: Bukovinszki Donát


Megyei prezentációkészítő verseny

4. hely: Bukovinszki donát

5. hely: Farkas Ádám


"Információ hatalom..." országos informatika verseny

2. hely: Tóth Benedek

4. hely: Bakos Bence

6. hely: Farkas Ádám

Különdíjat kapott: Bukovinszki Donát

Április 23-án rendezték meg a Kossuth Lajos Általános Iskolában a városi német szépkiejtési versenyt. Iskolánkból szépen szerepeltek a következő tanulók:

7-8. osztályosok versenyében:

Elekes Ágnes 7.a - 2. hely

Mátyássi Fanni 8.z - 3. hely

Farkas Ádám 7.a - 4. hely

Dánél Kitti 8.z - 5. hely

Huszár Beatrix 8.z - 7. hely

5-6. osztályosok versenyében:

Tóth Szilveszter 6.z - 7. hely

Szombati Hanna 5.a - 8. hely

Füzér Kende 5.z - 9. hely

Bereczki Virág 6.z - 11. hely

Tóth Lili 5.z - 11. hely

Ezeket a szép eredményeket a tagozatos tanulókkal együtt versenyezve érték el a résztvevők. Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáruknak Rusainé Babucs Editnek.

Április 20-án Gyöngyösön került megrendezésre a Heves megyei német szépkiejtési verseny. Iskolánkat számos tanuló képviselte eredményesen.

II. korcsoport

Tóth Szilveszter 6.z - 2. hely

Szombati Hanna 5.a - 4. hely

Füzér Kende 5.z - 5. hely

Bereczki Virág 6.z - 6. hely

III. korcsoport

Farkas Ádám 7.a - 1. hely

Mátyássi Fanni 8.z - 2. hely

Huszár Beatrix 8.z - 4. hely

Dánél Kitti 8.z - 6. hely

Elekes Ágnes 7.a - 7. hely

Gratulálunk a tanulókak és felkészítő tanáruknak Rusainé Babucs Editnek.

A március 24-én megrendezett német nyelvi versenyen résztvevő diákok az alábbi helyezéseket érték el:

1. Hécz Jázmin

2. Lelkes Ágnes

3. Farkas Ádám

A gyerekek tárgyjutalomban részesülnek.

Gratulálunk!

Április 20-án rendezték meg az angol nyelvi szépkiejtési versenyt. Iskolánk tanuló a következő eredményeket érték el:

Strobán Viktória  5.z - 3. hely

Andrási Dániel 8.z - 2. hely

Boda Szonja 8.z - 3. hely

Kicsi Balázs 8.z - 3. hely

Gratulálunk!

A március 24-én a Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány szervezésében megrendezett angol nyelvi versenyen résztvevő diákok az alábbi helyezéseket érték el:

1. Kicsi Balázs

2. Boda Szonja

3. Takács Henrietta

4. Andrási Dániel

5. Vaka Benedek

Az 1-2. helyezést elért Kicsi Balázs és Boda Szonja jutalma egy ingyenes akkreditált B1 szintű nemzetközi ECL nyelvvizsga lehetőség. A többiek tárgyjutalomban részesülnek.

Gratulálunk!

 

Április 13-án volt az "Élet vize" című rajzpályázat eredményhirdetése a Hatvany Lajos Múzeumban. Iskolánkat az 1.z, 3. a, 3.z, 4.a osztályok képviselték.

Díjat kapott az 1.z csapata, felkészítőjük: Nagyné Bozorádi Katalin, és Albert Zsófia, Őszi Anna, Borsányi Péter a 3.a osztályból, felkészítőjük: Mátyássi Gábor.

Gratulálunk!


 

Április 16-17-én rendezték meg az alsó tagozatosak városi vers- és mesemondó versenyét. A versmondók közül Kontra Dániel 1.z osztályos tanuló 3. helyezést ért el. Felkészítője: Krajcsné Kovács Judit.

A mesemondók versenyén a következő eredmények születtek: Az 1-2. osztályosok között 2. helyezést ért el Vinczeffy Gergely 1.z osztályos tanuló. Felkészítője: Krajcsné Kovács Judit. Különdíjat kapott Horváth Ádám 2.a osztályos tanuló. Felkészítője: Burikné Mészáros Katalin.

A 3-4. osztályos korcsoportban Király Anna a 3.a osztályból 1. helyezett lett. Felkészítője: Kolozsné Tusor Szilvia. Különdíjat kapott Veres Blanka 4.z osztályos tanuló. Felkészítője: Borbás Katalin.

Minden tanulónak gratulálunk!

 

Április 12-13-án tartották az 5-8. osztályosok városi vers- és prózamondó versenyét az Ady Endre Könyvtárban. A következő eredmények születtek:

Az 5-6. osztályosok versenyében 2. helyezést ért el

Tóth Szilveszter 6.z osztályos tanuló

Felkészítő:Burikné Mészáros Katalin

Horváth Gábriel 5.a osztályos tanuló

Felkészítő: Mózes Ildikó

7-8. osztályosok versenyében 2. helyezést ért el

Kicsi Balázs és Kriska Bence a 8.z osztályból

3. helyezést szerzett

Mátyássi Fanni a 8.z osztályból

Tóth Benedek a 7.a osztályból

felkészítőjük: Mózes Ildikó

Gratulálunk!

Március 23-án Ifjúsági Katasztrófavédelmi versenyt rendeztek Gyöngyösön. Iskolánk tanulói a 9 általános iskolás csapat közül a 4. helyezést érték el.

A csapat tagjai: Jánosi Rebeka 8.a

                      Agócs Erika 7.a

                      Kovács Péter 7.a

                      Ádám Balázs 6.z

Gratulálunk a csapatnak és felkészítő tanáruknak Gyurkovicsné Szalai Emmának!

Március 23-án tartották Kiskörén a megyei Vásárhelyi Pál Környezetismereti Versenyt, amelyen iskolánk csapata 4. helyezést ért el.

A csapat tagjai a 4. z osztályból:

Libertényi Adél

Sármány Zsófia

Veres Blanka

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáruknak Borbás Katalinnak!

 

Az ősszel kezdődött és pénteken ért véget a GEOSZFÉRA környezetvédelmi és természetismereti vetélkedő. A versenyt a Bajza József Gimnázium szervezte a vonzáskörzetéhez tartozó iskolák részére. A sok feladatból álló vetélkedőn végül a felkészülten és ügyesen versenyző Tündérfátyol nevű csapatunk végzett az első helyen.

A Tündérfátyol csapat tagjai:

Páljános Anett 8.a osztályból a csapat vezetője, az urbanizációs problémák ismerője és fő fotósa

Mátyássi Fanni 8.z osztályos a prezentáció előadója

Ihracska Inez 8.z osztályos az egészséges életmód kiváló szakértője

Tanács Henrietta 8.z osztályos, aki a természetvédelmi területek ismerője.

 

Gratulálunk a lányok kimagasló teljesítményéhez!

Gratulálunk Himer József tanár úrnak az eredményes felkészítő munkához!

Zene

Mai napon történt

december 18. : A mai napra nincs érdekesség.

Eseménynaptár

Tanulóink munkái

2012. tavaszi rajzpályázat

További képek >>

Galéria

Gyereknap 2013.05.24.

További képek >>